MESEILLUSZTRÁCIÓS PÁLYÁZAT

A Zempléni Gombász Egyesület, a Magyar Mikológiai Társaság, a PIM – Kazinczy Ferenc Múzeum felhívása

Svájci beszámoló

Tizenhatan, két autóval indultunk el - és érkeztünk haza. Nagy-nagy szeretettel, finom étkekkel vártak bennünket. Pontosan megtervezték az 5 napunkat, ami sűrű programot ígért. 

Hétfőn egy látványsajtüzem látogatásával kezdtünk, ahol természetesen sajttortát ebédeltünk. Délután libegővel jutottunk fel a Hohher Kasten csúcsra, ahol csodás természeti jelenségekben és kilátásban gyönyörködhettünk. Este a már ismert Adler sörözőben a gombász klubban közös fajhatározáson, szakmai megbeszélésen vettünk részt.

Kedden túrával kezdtük, megtapasztalva, hogy a magas hegyen is lehet mocsár, a maga érdekes gombáival, növényeivel. A napot a Maestrani csokoládégyárban folytattuk. Meglepetésünkre és nagy vigasságunkra magunk is készíthettünk egy-egy táblát. Sose gondoltam, hogy van annyi csoki, amit nem bírok megenni. Este mi láttuk vendégül svájci barátainkat finom vacsorával, apró ajándékokkal. 

Szerdán St. Gallen várossal ismerkedtünk meg egyrészt madártávlatból, másrészt a középkori hangulatot idéző belvárost járva. A kolostor könyvtárában a 800-as években pergamenre, kézzel írott könyvek láttán ámultunk el. 

A következő két nap fő programja a gombázás volt. Sajnos akkor még ott sem kényeztetett el bennünket a természet gombagazdagsággal, ezért volt olyan túra, ahol inkább áfonyát szedegettünk. 

A svájci barátaink közül többen megvendégeltek bennünket vacsorával, uzsonnával, vagy "csak" frissítő gyümölccsel, innivalóval. Gondoskodásuk vetekedett a magyaros vendégszeretettel. Sokat tanultunk pontosságukból, ésszerű takarékosságukból, a természet szeretetéből, védelméből. Ami számomra nagyon szimpatikus és vonzó, az embereknek rend van a fejükben, szívükben, lelkükben. Jó ilyet látni.

Tovább mélyültek a személyes barátságok, a két társaság közötti kapcsolat. Lesz folytatása...


A svájci utunkról rövid hír a ZTV Hír7 adásában

A képre kattintva nyílik a galéria további fotókkal

 

Dokumentumok

Egyéb dokumentumok

Küldjön levelet

Itt küldhet üzenetet nekünk:
UA-50943254-1