Kastélytúrán voltunk

Kedves Gombászok

December 8-án  délelőtt  indultunk az év utolsó túrájára..Szakadó esőben  érkeztünk meg Tolcsvára - kissé emiatt szomorkásan de hálát adva az égieknek hogy nem ónos esőt kaptunk ! - 2002 -óta a világörökség részét képező Tokaj -hegyaljai kultúr táj egyik műemlékekben gazdag településére.

A Szirmay- Walbott kastély látogatóközpont volt az első hely,

 Kedvesen fogadtak bennünket  és el is feledtette velünk a decemberi borút az idegenvezetőnk. Egy nagyon felkészült, szavaival, mondandóját a helyi élményekkel megtűzdelt tárlat vezetés repített bennünket a múlt századba. Az épület falai között zajló családok egykori életéről, hétköznapjairól, ünnepeiről beszélt itt-ott belecsempészve a jövőt, amivel még látványosabbá szeretnék tenni a település büszkeségét. A kastély hangulata és a fent maradt fényképek alapján korhűen berendezett helységek de különösen is a könyvtár magával ragadott és lenyűgözött bennünket .A két  tulajdonos nemesi család  Szirmay illetve Waldbott bárók két hatalmas és népes családfája is megtekinthető itt.

Innen átsétáltunk a Bormúzeum és Borászati Kultúra Házába.

A hegyaljai szőlőtermesztéssel és borkészítéssel kapcsolatos és használt korhű eszközök vannak itt kiállítva.Gazdag kiállítási anyaggal van megtöltve az egykori Constantin ház. Az emelet kortárs művészek alkotásainak ad helyet

A  szépen felújított gyönyörű Dessewffy kastély ad helyett  a Hélia- D Herba gyógynövény  és szépségközpontnak. 

Itt kapott helyet egy kiállítás a szépségápolás történetéről, de gazdag anyaggal büszkélkedhet a szépség és gyógynövény könyvtár is. A kedves idegenvezető múltszázadi szépészeti titkokról is fellebbentette a fátylat de azontúl beszélt a kastély múltjáról is. A kialakított szépség és gyógynövénykert most téli álmát alussza.

Mi ugyan nem vettük igénybe de van itt szépség kezelésre, egyedi krém készítésre is lehetőség .Teaház, borkóstolás, aszalványok, gyógyszappanok, Hélia-D termékek nagy választéka található és vásárolható itt meg.

A  szavak helyett beszéljenek helyettem a gyönyörű helyeken készült fotók  mert ezeket az értékeket látni érdemes! Érdemes lenne visszatérnünk ide tavasszal, amikor gyönyörködhetnénk a kastélyok kertjében, amik teljes pompájukban mutatják a természet csodáját. A kastélyok tulajdonosai ennek szépségére is különös gonddal ügyeltek!

Küldjön levelet nekünk

Itt küldhet üzenetet nekünk: