Gombabemutató a Sátoraljaújhely Város Hete rendezvénysorozaton

Sátoraljaújhelyen a Város Hete programsorozaton nagy sikerrel vettünk részt. Az erről szóló beszámolót Hegyessy Gábor írása alapján küldöm.

"A szombati nap sikeres volt. 8 30-tól 16 30-ig voltunk a helyszínen, nagy volt a látogatók mozgása, érdeklődése.

Szegedi Zsolt előző nap sok gombát talált több helyszínen, de mi, Páldi Ildikóval és édesapámmal ugyancsak vittünk pár fajt. Összességében mintegy 90 gombafajt mutattunk be.

A ZGE-molinót és a színes laminált képeket Hegyessy Sándorral, Ragyák Ibolyával és Jánossal közösen raktuk fel. Az összes képet felraktuk.

Mivel a téren folyamatos volt a tömeg mozgása, állandóan jöttek az érdeklődők, mi pedig tájékoztattunk. Kassai-Balla Krisztának nyilatkoztam az eseményről. Gombás konzerveket is bemutattunk. Beszélgettünk a városba hívott énekes vagy táncos (?) csoportok tagjaival, pl. kékediekkel, de a határon túlról is voltak résztvevők. Sátoraljaújhely testvértelepüléseiről, a romániai Sóváradról illetve a szerbiai Óbecséről is voltak érdeklődők.

Kicsit később jött Pásztor Eszter és Vajda Ágnes, akik újabb gombákat hoztak: köztük általunk eddig ismeretlen pókhálósgomba-fajokat, csoportos tuskógombát (potypinkát) és egy csodálatos méretűre nőtt világító tölcsérgomba telepet.

Érdekes volt látni, amint a látogatók közül többen ez utóbbiakban csodaszép "rókagombákat" véltek felismerni. Persze megmutattuk a valódiakat és a különbségre felhívtuk a figyelmüket.

Páldi Ildikó déltájban ügyelt és tájékoztatott, de Szegedi Zsolt is számos esetben tartott a gombák étkezési felhasználásáról, gyűjtési és védelmi kérdéseiről feltett kérdésekkel kapcsolatban kiselőadást."

Köszönet a fent említett tagjainknak, akik sokat dolgoztak ezért a sikerért. Híradás a város honlapján és a ZTV-ben

 

Képek a képmontázsra kattintva

Küldjön levelet nekünk

Itt küldhet üzenetet nekünk: